Kezdőlap

Piacot minden kerületnek: étel, fogyasztás, urbanisztika
Nemzetközi szimpózium az élelmiszer-piacok városi jelentőségéről
2011. március 19., 9.30 – 17h
E10, Bp. VI. Eötvös u. 10.

Március 19-én, Budapesten a KÉK – Kortárs Építészeti Központ és a Kincsünk a Piac – Hunyadi tér közreműködésében nemzetközi szimpóziumot szervezünk a piac jelentőségéről a mai városokban, amely a piacok urbanisztikai, építészeti, közösségi, gazdasági, egészségügyi és környezetvédelmi jelentőségét mutatja be. A szimpózium előadói építészek, urbanisták, piackezelők, önkormányzati szakemberek, ökológusok, szociológusok, civil szervezetek résztvevői és aktivisták, akik a városi életminőség, a helyi közösség, a helyi gazdaság, a fogyasztóvédelem és az egészségügy dilemmáihoz kapcsolódó munkájukon keresztül foglalkoznak a piacokkal. Magyarországon a piacok politikáját, építészetét és menedzsmentjét illető szakmai koncepciók még nem érték el a nyilvánosságot; szimpóziumunkkal ezeket a gondolatokat szeretnénk a különböző szakmai közösségek és a városlakók felé közvetíteni.